A sziklapárkány szélén ülünk Ellákkal, és az alattunk elterülő hatalmas erdőt nézzük. Ellenőrizni jöttünk a szerelmesek barlangjába. Zoé szokott velem jönni, de már nem vállalta az utat. Van itt egy raktárunk. Élelem, bőrök, fegyverek, ilyesmi. Szándékosan messze a falunktól rejtettük el. Fel vagyunk készülve. Azt pontosan persze nem tudjuk, hogy mire. Mióta elűztük a Vértörőket, azóta nincs ellenséges törzs a környéken. Nem kell támadástól tartanunk.
A kis Farkas mocorogni kezd Ellák mellkasán. Lola kötötte rá mielőtt elindultunk. Legalább tízszer Ellák lelkére kötötte, hogy “nagyon vigyázzon rá”. Ellák végül egy csókkal nyugtatta meg. Ha nem is teljesen, mert Lola addig az ösvényen állt, és követett bennünket a tekintetével, amíg el nem tüntünk az első kanyarban. – Mi lesz most? – nem értem Ellák kérdését. Túl általános. – Végleg beköszöntött a béke. Nem kell védeni a törzset. Lehet menni. Vándorolni. – Hiányzik neked? – Neked nem? – Nem. Jó itt Zoével. Ez az otthonunk. Amikor apámmal vándoroltunk, az nagy élmény volt. De már nem vágyom rá. Jó itt nekem. – Ellák nagyot sóhajt. A kis Farkas fel le mozog a mellkasán. – Nekem időnként hiányzik! – Indulnunk kell! Farkasnak ennie kell! – Ellák megsimogatja a fia fejét. A kis Farkas békésen alszik. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint akinek ennie kell.
Ahogy lemászunk a sziklafalon, a farkaskölykök izgatottan körözni kezdenek. Mióta Amaranta elment, a kis Farkast tekintik falkájuknak. Érthetetlen, hogy miért. Ellák fia tudomást sem vesz róluk. Mint ahogy másról sem a környezetében. Ellák egyelőre hagyja, hogy a farkaskölykök a fiával bandázzanak. Tudja, hogy még veszélytelenek. Aszterrel úgy gondoljuk, hogy a kölykök, akik nincsenek bezárva, egyszer csak majd végleg eltűnnek a közeli erdőben. Aszter szerint ez télen lesz, szerintem már az ősz közepén búcsút vesznek tőlünk.
Lassan sétálunk lefelé az ösvényen, a két kölyök körülöttünk rohangál. Közben szemmel tartják a kis Farkast, aki továbbra is alszik. Már akkor elaludt, amikor felmásztunk a barlanghoz. Úgy látszik, meg akarja dönteni a hosszú alvás vilagrekordját.
Ahogy rákanyarodunk az ösvény faluhoz vezető utolsó szakaszára, egyből látszik, hogy Lola megnyugtatása nem volt teljesen sikeres. A kis Farkas anyja ugyanis az ösvény végén áll, és a kezét tördeli. Ai áll mellette, és láthatóan nyugtatni próbálja. Ellákkal nem teljesen értjük, hogy mi a pánik oka, de azért megnyújtjuk a lépteinket. Ahogy elérjük Lolát, az átveszi a fiát Elláktól, majd közli vele, hogy most elviszi megetetni. Gőzöm sincs, hogy fogja csinálni, mert a kis Farkas még mindig alszik. Ai szól nekem, hogy Zoé a folyóparton vár rám.
Zoé nincs egyedül, Eniddel nevetgél. Amikor meglátnak, boldogan közlik velem, hogy elkészült a téli ruhám, és most ők megmutatják nekem. Csak a szemöldököm felhúzásával jelzem, hogy nyár közepe van, inkább megadom magam a sorsnak, és Zoé mellé ülve várom, hogy megtudhassam, hogy mit fogok viselni akkor, ha vad jeges szél csap le a falura. Érzem, hogy ez bármeddig is fog tartani, nekem túl hosszú lesz.
Alábecsültem Enidet, és az elkötelezettségét. Hét ruhát készített. Hetet. Nagyon durva. Részletesen elmagyarázza, hogy mi a különbség közöttük. Nem mindegyiket eltérést látom, de Zoé folyamatosan bólogat. Nyilván Ő látja, amit én nem. A harmadik ruhánál Zoé elé ülök. Zoé egy fának támaszkodva ül, a térdét felhúzva. Finoman nekitámaszkodok a lábának, hogy elérjen. Melegem van, és megkértem Zoét, hogy fonja be a hajam. Miközben Enidet figyelem, érzem, hogy a hajammal babrál. Enid bőszen magyaráz, de egy ideje már nem nekem. Fölöttem elnézve Zoéhez beszél. Úgy látszik, nem voltam elég meggyőző. Pedig igyekeztem. Zoé és Enid hosszú eszmecserét folytatnak valami újfajta zsebről. Ami zárt, és így nem esik bele a hó. Próbálok újra lelkesedést mutatni, de Zoé leint. Átlát rajtam. Tudja, hogy kicsit sem érdekel a téma. Így aztán hagyom őket beszélgetni. Csak ülök, és élvezem a napsütést. A tél még nagyon messzinek tűnik nekem.
A két farkaskölyök keveredik valahogy mellénk, de Zoé gyilkos pillanatására oldalazva hátrálni kezdenek, majd megmerevedve megállnak, és Zoét nézik. Aztán megugorva végképp eltávolodnak. Hihetetlen, hogy mennyire érzik Zoé ki nem mondott agresszióját. Zoé nem engedi közel magához őket. Nem bízik bennük. Elmosolyodok a farkasok rémült távozásán. Zoé kérdően néz rám. Félreérti a mosolyomat. – Te megbizol bennük, ugye? – Egyáltalán nem! A farkasok kiszámíthatatlanok. És bár ezek fiatalok, és egy felnőttre nem jelentenek veszélyt, bármikor odakaphatnak. Jól teszed, hogy nem engeded magadhoz közel őket! Ezek vadak. Iranyithatatlanok és ösztönösek. És ezért veszélyesek is! – Zoé az egyre távolodó kölykök után néz. A szeméből egyértelműen látszik, hogy Ő aztán nem fogja hagyni, hogy a babánk közelébe jöjjenek!
Hana és Ai is velünk van a kunyhónkban. Csendesen beszélgetünk. Ma jóval tovább maradtunk fenn, mint szoktunk. Ilyenkor már rég a tetőről szoktuk nézni a csillagokat. De ma nem. Nincs semmi különösebb oka. Egyszerűen így alakult. Egyikünknek sincs kedve elindulni. Csak ülünk és beszélgetünk. Időnként behúnyom a szemem, és hallgatom, ahogy a három testvér a semmiről beszélget.
Egy figyelő jön be váratlanul, és jelenti, hogy három vándor érkezik. Ugyanúgy, mint Agaton, én is figyeltetem az ösvényeket. Nem támadástól tartok, ez csak egyszerű elővigyázatosság. Megköszönöm a figyelőnek az információt, és elbocsátom. De Ő nem megy el, csak toporog. – Van még valami? – Nyugatról jönnek! – aki nyugatról, a folyó felső folyása felől érkezik, az nagyon messziről jön, és nagyon magas hágókon kell, hogy átkeljen. Arra a legközelebbi törzs is tizenkét járóföldre van. Ritkán érkezik onnan bárki is. – Köszönöm! – megköszönöm, azt gondolva, hogy ezzel vége a beszélgetésnek. De a figyelő még nem fejezte be. – Három nő. Rettenetesen öregek. És szőke a hajuk. – Mindhárom lánytestver egyszerre merevedik meg, és mered a figyelőre. Az csak bólogat. Hana Zoéra néz, aki sápadtan ül a földön, aztán a figyelőhöz lép. – Vezess hozzájuk!
A három nő nem fogadja a köszönést, csak szó nélkül áll a kunyhó közepén. Zoét bámuljak. Zoé, aki szintén áll, halálsápadtan néz farkasszemet velük. Ismerjük a három boszorkányt. Mindig ott jelennek meg, ahol egy nőre nehéz szülés vár. És segítenek, ha tudnak. Nem mindig tudnak. Van amikor a nő belehal a szülésbe. Utoljára Bartal törzsénél láttuk őket, akkor, amikor az anyám Atost szülte. Akkor nem tudtak segíteni.
Horák Árpád 