Lili érintése hoz vissza a jelenbe. Mindkét kezével megmarkolja a jobb felkarodat, és a fejét a válladra hajtja. Minden bevezető nélkül kezd el mesélni. – A svájci határ mellett élünk. A francia oldalon. Közvetlenül a határ túloldalán van sajtgyár. Vagy sajtüzem. Nem tudom, hogy hívják. Oda szoktunk átjárni. Nagyon finom a félkemény sajtjuk. Te szereted a sajtot? – elemeli a fejét a válladról, és rád néz, miközben felteszi a kérdést – Szeretem. – És a macskákat? – Hmm? A testsúlyom és a testmagasságom is érdekel? – eltolja magát tőled, és az öklével a válladba boxol – Válaszolj! – Felhúzott szemöldökkel nézel rá. És mivel nem válaszolsz, magrántja a vállát, visszahelyezkedik a válladra, és folytatja a mesélést. – Sokat utaztunk. Először az aput kísértük el az üzleti útjaira. Aztán később már csak a testvéreimmel. Egyedül soha. Nem nagyon csinálok semmit egyedül. – ezt inkább magának mondja, mint neked – Először egzotikus helyekre mentünk. Dél-Amerika. Afrika. A sarkvidék. Aztán elkezdtünk a közeli országokba utazni. Belgium. Norvégia. Később Finnország. Most Ausztria a favorit. Nyáron a hegyek. Amikor haragoszöld a fű. – Kis szünetet tart. Nyilván feljőtt pár emlék. Aztán megint eltolja magát tőled, és megkér, hogy rendelj neki egy baracklevet. Miközben intesz a légikisérőnek arra gondolsz, hogy szívből reméled, hogy kitart Párizsig a baracklé készletük. Aztán arra, hogy Alexandrát rég nem láttad a sorok között.
– Lehetetlen olyat kérni apánktól, amit nem teljesít. Imád bennünket. Mindegyik gyermekét. Egy kis gazdaságunk van. Borban utazunk. Vörösborban. Nekünk nincs szőlőnk. Hozzánk már a kész bort hozzák. És mi palackba töltjük. Többes számban beszélek, de valójában mindent az apánk csinál. Nagy bánatára egyikünk sem szállt be a családi üzletbe. Persze négy lány. Talán nem is meglepő. – elhalkul a hangja – Nem tudom, hogy a többi családnál hogy van ez, de mi nagyon szeretjük egymást. Ha bármelyikünkkel történik valami, a család többi tagja pánikba esik, és halálra aggódja magát. Néha már egy kicsit túlzásnak is érzem ezt. – És az anyák? – nem látod, de érzed, ahogy elmosolyodik – Semmi nem kerüli el a figyelmed, igaz! A mi anyánk egyszer csak elment. Nyilván volt ennek előzménye. Valami biztos történt a háttérben. De mi nem tudjuk, hogy mi az. És az apánk sem. Itthagyott hármunkat, és nem láttuk többet. Szó szerint. Mi a testvéreimmel már felnőttek voltunk. De nekünk sem szólt semmit, és azóta sem keres bennünket. És ami a szörnyű, hogy a mi megkeresésünkre sem reagált. Pedig tudjuk, hol él. Dél Franciaországban. És ennek már hét éve. El tudod képzelni, hogy mit érez egy gyerek, ha az anyja egyszer csak minden magyarázat nélkül elhagyja? – el tudod képzelni, de nem szólalsz meg. Lili nem vár választ – Aztán a húgunk anyja is elment. Ott nagy veszekedések voltak előtte. Egy hónapig ment a huzavona. Hogy mi legyen. Aztán az apu nem engedett, és ezért a húgunk anyja elköltözött. Végleg. – Lili nagyot sóhajt – Akkor lett beteg. Pár napra rá. Az apu még haza sem ért, ő már beteg volt. Nem tudom nem látni az összefüggést a kettő között. Hogy tehet ilyet egy anya? – eltolja magát tőled, és úgy folytatja. Téged néz közben. – Ő viszont teljesen eltűnt. Semmit nem tudunk róla egy éve. Már egy éve. – Lili maga elé beszél, nem hozzád. Az utolsó mondatot önmagának mondja. – Most öten vagyunk. Négy nővér, és az apa. Ez nem egy normális család. És az sem normális, hogy én harminchat évesen még otthon élek. – Lili visszahajtja a válladra a fejét, és elhallgat. Nagyokat sóhajtva, nehezen lélegzik. Alexandra, aki hosszú idő után újra feltűnik a sorok között, Lilit bámulja. Lili nem látja őt, mégis megfeszül, ahogy Alexandra elhalad mellettetek. A szemében van valami, amit nem tudsz hova tenni. Sajnálat? Hmm. Elgondolkozol, hogy vajon ennek hozzátok van-e köze.
– A te családod? – Lili úgy dönt, hogy most engem fog faggatni. – Nem miattam vagyunk itt. – És milyen érzés? Megmenteni emberek életét? – Veszélyes. A hatalom… Hogy ne hidd, hogy jobb vagy. Nehéz megőrizni önmagad. – Köszönöm, hogy segítesz! – Lili búgó hangra vált. Dorombol, mint egy kiscica. – A stewardess? Miattad van itt, ugye? – Igen! – Nemet mondtál? – Nem mondtam igent. – Már csak három hely van, ugye? Illetve már csak kettő! – Igen. – És utána? – Ki tudja? – Szeretlek téged! Az lehet? – Hát! A pszichológusoknak ehhez biztos lenne hozzáfűznivalójuk! – Nem érdekelnek a pszichológusok! Mikor hozzák az ebédet? – Rövidesen! – Képben vagy. Többször utaztál már ezen a járaton.
Lili nagyot nyújtózik, aztán bejelenti, hogy elmegy a mosdóba. Hosszú percek múlva tér csak vissza. Teljesen felfrissült. Szélesen mosolyog rád. Leül melléd, és a mobilján a húga képét nézegeti. Időnként rád néz. Mosolyog a szeme. Úgy látszik, eljutott a tudatáig, hogy már nem kell aggódnia, mert minden rendben lesz. A húga meg fog gyógyulni.
– Mennyire ismered meg őket? Akiken segítesz. Mindent megtudsz róluk? – Igen. De nem azért, mert akarom vagy szükséges. Elmondják maguktól. – Meggyónnak? – Lili mosolyogva kérdez – Valami olyasmi!
Aztán Lili a semmibe réved. Majd egyszer csak rád mosolyog. – A húgom! Ő ült volna ott! – Az üres helyre mutat melletted – Tudom. Láttalak benneteket a reptéren! – Te emlékszel ránk? – Belenéztél a szemembe! – Sokan néznek a másik szemébe! – De nem úgy, mint te! – Miért, én hogy nézek? – nevetve kérdez téged – Úgy, mint aki látni is akar. A húgod miért nincs itt? – Nagyon erős megérzéseink vannak! Azokat követjük. Egy csomó bajunk volt ebből az iskolában! – megint maga elé beszél – Nem is szerettem oda járni! Csúszik az ebéd ugye? – Lili szeret hirtelen témát váltani – Igen. Valóban csúszik. – Ez szokatlan egy repülőjáraton. Ezt már nem mondod ki, csak magadban. Rossz érzés fog el. Valami baj közeleg. Érzed. – Elmegyek a mosdóba! – Lili mosolyogva bólint, hogy hallotta, amit mondtál. Felállsz, és kiveszel egy rágót a kézipoggyászodból. Még nem veszed be, csak ledobod az ülésre. – Min veszekedett az apáddal a második felesége? Ami miatt végülis elköltözött? – Már állsz az ülés előtt, úgy fordulsz vissza. Lili nem is figyel, úgy válaszol. A fejét sem emeli fel. Rád sem néz. – Egy utazás miatt. Az apu bort ment eladni az USA-ba. És a visszaúton meg akart állni pár napra. Ezen ment a vita. Ő meg akart állni, de a felesége nem akarta. Banális ügy. – Hol akart megállni? – Lili most rád emeli a tekintetét, úgy válaszol – Hát Tibetben.
Horák Árpád 