Tombolsz.
A harmincadik rohadj meg után sem enyhül. Nem tudod oldani. Legszivesebben üvöltenél. Nem akarod, hogy negtörténjen. A dolgok repkednek körülötted, de ez sem segít. A csattanások, ahogy az öklöd becsapódik, tompán visszhangzanak. De semmi. Semmi. Se erre, se arra. Nincs elmozdulás. Aztán jön egy tiszta pillanat. Mint amikor felmerül az igazság, és megmutatja magát. De aztán eltűnik, és nem marad más, csak a bizonytalanság.
Szandra nem szól. Egy rohadt szót sem, egész idő alatt. Csak néz mereven, a jellegzetes oldalra fordított fejtartásával. Pont most nem szól. Sokadszorra fordulsz vissza hozzá, hogy kérdezz valamit. Aztán csak legyintesz.
És elhangzik a harmibcegyedik rohadj meg.
Horák Árpád 