Mellettem állsz, szemed az égen, megfognám a tekinteted, de nem hagyod. Érezlek. A lelked tiszta, erős vagy, elég lesz a boldogsághoz, neked. Hintázol. Imádlak ilyenkor, önmagad vagy, nem hiányzik senki, várnak, ha hazamész, mindig. Így születtél.
Hosszú az ujjad, várom, hogy érints, szép mindened, szétsugárzod a szíved, én az árnyékban vagyok; oda nem látsz be. A földet nézve nincs előre, csak a sár. De a lelkem virágként nyílik, kaleidoszkóp az élétem, száz világot teremtek, neked, Rebecca; messze vagy, de lehet repülni.
Ismerem a hangod. Ismerem. Nem kell értenem, Bábelben is jók lennénk, a piacon meg tudod, hogy spenótot akarok. Ki vagy te, kérdezem néha, de nem várok rá választ, csak nem tudok betelni a csodával. Hogy létezel.
Horák Árpád 