(1242.) Véletlen

A mosdókagyló mellé esett a hajszál, a kád sarkára, Ken mégis csak két héttel később vette észre. Mindennek meg van írva az ideje. Ennek ennyi volt.

Ken a kezébe vette, Sandrára gondolt, és a napokra, amiket nem töltöttek együtt. Leült a kád szélére, a fából készült polcot nézte, a keze a hideg kerámián nyugodott, a szíve furcsán mellé ütött, a nap meg, mintha tudta volna, hogy mi történik, elbújt egy felhő mögé, és sötétbe borította a fürdőszobát.

Tizenegy év telt el. Csak fogta a hajszálat, vissza akart menni az időben, hogy jobban figyeljen, a keze remegni kezdett, a bal oldala lezsibbadt, a feje meg úgy fájt, mintha lefagyasztották volna a fél arcát. Sandra nem jön vissza. A vele töltött idő sem jön vissza.

Ken előkotort egy cigit, meggyújtotta, és a nap felé fordulva fújta ki.

A nap még mindig a felhők mögött volt.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s