481. nap

Becsukták az ablakot, amikor már nem tudták elviselni a bűzt. Egy döglött macskára gyanakodtak, ami szerintük az út melletti csatornában oszladozott; de a szag nem enyhült zárt ablak mellett sem. Mégsem merült fel senkiben, hogy nagy nyomozásba kezdjen: háború volt. Az egész család úgy érezte, hogy ez semmiség, ahhoz képest, hogy eddig nem volt hol… Tovább 481. nap

480. nap

Hetedszer szólalt fel ugyanabban a témában a héten, és az egyre rövidülő válaszok sem térítették észhez. A szenátus tagjai a kínos hallgatásig is elvihették volna az ügyet - mindhiába. Az igaza teljes hitében másokra vért hányó, gyűlölettől elvakult beszéd zavart okozott ugyan, de nem úgy, ahogy a nő szerette volna. Ő arra számított, hogy befolyásolhatja,… Tovább 480. nap

479. nap

A nap kelet felől ment le. Alec bizonytalanul fordult arra, és szorosabban ölelte magához Magent. A lány nem volt zavart, nem is félt, mégis jólesett neki, hogy a férfi átöleli. Három napja fordult meg a polaritás a földön, ezzel felboritva minden megszokottat. A szokásos forgás lassulni kezdett, majd megállás után egyből elindult a másik irányba.… Tovább 479. nap

478. nap

Nem azért ment oda, hogy a tenyere szinte biztosan elérje a fejét. Hátra kellett fordítania a férfi előtt lévő széket, hogy beleülve a szemébe tudjon nézni. A nehéz, fémkeretes szék belevágott a tenyerébe, ahogy megragadta, hogy egy mozdulattal megfordítsa. Ez nem sikerült neki: a szék közel száz kiló volt. A mozdulattól meghúzódott egy izom a… Tovább 478. nap

477. nap

A férfi mesterséges intelligencia és szakértői vélemény írása alapján nem lehet belefűzni az öreg alvajáróként tett vallomását. A felesége halála óta ködben elő kolléga volt a legfontosabb láncszem a folyamatban. Eddig. Az elmúlt két hónapban a kutatóintézet vezetése mindent megtett, hogy munkára bírja - mindhiába. Egy hónap után a csere gondolata is felmerült, de gyorsan… Tovább 477. nap

476. nap

Az ezüst színű autó csendesen gurult be a parkolóba a két nagyobb csoport közé. A sofőr azonnal kiszállt, és nem nézve egyik társaság felé sem, lendületesen becsapta az ajtót, és elnyújtott léptekkel indult el a pékség felé. Megszokta, hogy így reagálnak az Aston Martinjára, de ez most valami több volt. Lelassított, hogy jobban befelé tudjon… Tovább 476. nap

475. nap

Éva vékonyabb volt, mint Ádám képzelte. A combja alig volt vastagabb Ádám karjánál. Az arca sápadt volt, a szőke haja pedig kócosan keretezte az arcát. Aznap találkoztak először, és Ádám nézte, ahogy felrakta a lábát az almafa legalsó ágára, és a megfeszített izmai élesen kirajzolódtak a fehér bőrén. Ádám mögé lépett, és a fenekénél fogva… Tovább 475. nap