Szerző: Horák Árpád

Szépek a szavaid, Rebecca, mint apró mag kerülnek belém, hogy mondatokká és oldalakká nőjenek. Száz vágyamat cserélném be erre mindig, akarom hallani, a te szádból, onnan máshogy jön ki, úgy, mint oroszlán lép ki a pampafűből, fenségesen, lenyűgözően és lustán. De nem úgy lustán, mint ha a kanapén tespedsz, máshogy lustán, mert van ereje lassan… Tovább (1230.) Szépek a szavaid →

Szlutty. Így hívták a csacsit, Peti szerint ez olyan, mint amikor valaki a gatyájába csinál, de minfenki más szerint bájos név volt. Szlutty három házzal a kereszteződés előtt makacsolta meg magát. Peti leült az árokpartra, egy kutyatej szárát kezdte el rágni, bár Szilvi mondta neki , hogy mérgező, de ő szerette a keserű izét. Szluttyot… Tovább (1230.) Ne makacskodj, gyere már! →

Hetvennégy és fél centiméterre állt az ágy a faltól. Gron úgy kúszott be mindig, olajosan, ahogy a fúrótól jött. Aznap nem volt viharos a tenger. Napok óta csendes volt minden, el lehetett látni a Cheespek öbölig, reggel is, amikor a párát még nem fújta el a szél. Hét napja volt. Hét napja volt hátra Gronnak,… Tovább (1230.) Ne! →

Judith lecsapta a könyvet az asztalára, és az új kollégára gondolt, meg arra, hogy vissza kellett volna vágnia. Sötét vagy, mint az éjszaka, ezt akarta mondani, de visszanyelte. Ahogy végigment a harmadik emelet déli folyósóján, többször végiggondolta, és túl egyszerűnek tálalta. Ebben semmi irodalmi nincs, gondolta, ebből hiányzik az elme csillogása. A körme miatt volt… Tovább (1230.) Sötét vagy, mint az éjszaka →