Szerző: Horák Árpád

Én elhiszem. Hogy a föld lapos. Különben nem lenne egyenes a horizont. Az eget meg csak odavetítik. Odaszerkesztik. Lapos, biztos. Elsétálok a végéig, leülök a szélére, és lóbálom a lábam a semmibe. Szerintem jó, hogy lapos. A lapos jó. Izgalmas. Nem gömb, vagy ilyesmi. Szép lapos. Mint egy palacsinta. Különben is. Egy lapos föld könnyebben… Tovább (1244.) Laposföld →

Fekete szegélyes arany tükör tükrözi vissza arcodat, Szász Endre rajzolta bele a napot, úgy, mintha éjszaka lenne, de te túlragyogod. Dorka. Rendíthetetlenül. Ez a szó is a tied, sárga falba vert szögön lógó életek előtt tisztelegsz, várva a csodát, ami mindig szombaton jön. Hullanak már a levelek. Visszavonhatatlanul ősz van. Tudod. Te mondtad. Dorka. A… Tovább (1243.) Ha nem látom a szemed →

A mosdókagyló mellé esett a hajszál, a kád sarkára, Ken mégis csak két héttel később vette észre. Mindennek meg van írva az ideje. Ennek ennyi volt. Ken a kezébe vette, Sandrára gondolt, és a napokra, amiket nem töltöttek együtt. Leült a kád szélére, a fából készült polcot nézte, a keze a hideg kerámián nyugodott, a… Tovább (1242.) Véletlen →

A sziget északi oldalán meredek sziklákon vezetett az ösvény a kápolnáig. Tess a temetés óta nem járt ott, Costes nem engedte Görögországba repülni, azóta, hogy egy sztrájk miatt Új Mexikóban ragadt három napra. Tess örült ennek. A mise után akkor rosszul lett, annyira, hogy kórházba kellett szállítani, és a görög orvosok habitusa olyan távol állt… Tovább (1241.) Aidos →

Kígyómarás. Ilyen lehet. A pálinka azonnal égetni kezdte a gyomrát, forróságot érzett, meg lassú zsibbadást, ami csigaként haladt a végtagjai felé. Szerette ezt az érzést. Reggel éhgyomorra ivott, aztán csak állt, és figyelte merre megy benne tovább a hasából. Néha keserű íz került a szájába, nem tudta, honnan, talán előző nap evett valamit. Gitta nem… Tovább (1241.) Brigitta →

A remény ment meg bennünket attól, akik valaha voltunk. A remény köröket rajzol apró lapokra, virágok szirmára csalja a méheket, és kéket csinál a feketéből. A remény csengőt ráz szenteste, cintányérokat csap össze, hogy aprót csengjen a füled, és suttogássá halkítja a mondatokat. A remény édessé teszi a kávét, Rákoczi túróst rak az isler mellé,… Tovább (1239.) Remény →