Horák Árpád

253. nap

Derékig gázolsz a mocsárban. Az idő ragyogóan tiszta. Messzire ellátsz. Hiányzik a mocsárt mindig befedő, állandósult ködfelhő. A rothadás bűzét sem érezni. Mindkét kezed ösztönösen a víz felett tartod, így megóvva attól, hogy nedves legyen a ruhád ujja. Úgy mész, mint aki éppen megadni készül magát. Holott ennek épp az ellenkezője igaz. Harcolni jöttél. Lassan… Tovább 252. nap →

Fekete vagy piros. Ez volt a választási lehetőség. Reggel. Piros. Így döntöttem. Hát, majd meglátjuk. A fekete jobban menne a mai naphoz. Sokkal jobban. Meg lehetne változtatni, de visszafele minek? Nincs értelme. Az ezoterikusok azt mondanák, hogy ez egy jel, és előre. Hajrá. De én nem vagyok ezoterikus. Szóval. Gondolkodjunk. Van-e jelentősége ennek. Hogy piros… Tovább 251. nap →

A kutyák az út szélén ülnek. Hét, mindegyik oldalon. Egymástól egyforma távolságra. Először azt hiszem, hogy nem élnek. Lehetetlen, hogy hogy mindegyik kutya ülve maradjon! Biztos kitömöttek! De nem. A kocsi amiben ülök, legalább kilencvennel megy el mellettük. Közvetlenül mellettük. És ők követnek a fejükkel. De nem állnak fel. Csak a fejük mozog. Elképzelhetetlen, hogy… Tovább 250. nap →

Úgy lépek ki a kádból, ahogy szoktam. Több ezredszer. A bal labammal lépek először át a peremen. A támaszkodó jobb lábam kicsit megcsúszik, de szinte azonnal visszanyerem az egyensúlyomat. Semmi ijedtség. Pedig rémültem már meg kádban való elcsúszáskor. De most semmi. Ahogy a jobb lábamat is emelem, újabb csúszás. Ezúttal a bal. Az egyensúlyom végleg… Tovább 249. nap →