Horák Árpád

A trafóház a hátad mögött, te a végtelent nézed. Legalábbis úgy érzed. Nem látszik a vége. Hogy is látszhatna? Egy év. Eddig fog tartani az út visszafelé. Szinte végig csak homok. A végén talán egy kis fű. A legvégén már fák is. De emberek sehol. Egy évig nem fogsz embert látni. Egy év magány. Egy… Tovább (148.) A virág 3. rész →

Nehézkesen hátrálsz a szkafanderben. Ahogy kiérsz a kapun kívülre, dühösen lerángatod a fejedről, és földhöz vágod. Jó pár méterre elgurul. Pont olyan, mint egy nagy fej. Magadba roskadva térdelsz le a homokba. Legszivesebben üvöltenél. Két kézzel szorítod le a fejed, és érzed, hogy majd szétrobbansz a feszültségtől. Hirtelen felpattansz, és a szkafander fejrészéhez mész, és… Tovább (147.) A virág 2. rész →

Nem lehetett látni. Az árnyék kétszer akkora volt, mint a trafóház mögött megbújó virág. Az ajtó zárva volt. Mi a fenének zár be valaki egy vasajtót, amit egy három méter magas szögesdróttal megerősített kerítés vesz körül? De most komolyan! A háznak már a megközelítése is életveszélyes. Ki akarna bemenni? A zár csak harmadszorra enged, és… Tovább (146.) A virág 1. rész →

Ő becsukja a szemét, mintha ezzel megállíthatná a könnyeit. A feje enyhén remegni kezd, ahogy hátrahajtja. Nem nyúl a szeméhez. A könnyei szabadon csorognak le az arca két oldalán. Közben a meztelenségre vágyó lány kiköpi az öklét, és most már tátott szájjal bámulja a füstből kialakult képet. Egy baba. Egy magzatpózban fekvő baba. Ugyanakkora, mint… Tovább (145.) Boszorkánykör 3. befejező rész →

Ő is ott van. Közvetlenül az elsők mögött. A hosszú szőke haja jól látszik a holdfényben. Az egyetlen, akinél nincs zseblámpa. Lenyűgöz téged az intelligenciája. Három éve. Bizony, már három éve, hogy csatlakozott. Egészen pontosan a három évvel ezelőtti kapunyitás előtt két nappal. De a kapunyitásra nem jött el. Sem akkor, sem a következő két… Tovább (144.) Boszorkánykör 2. rész →