Horák Árpád

Háromszázhuszonhat hét telt el kitörés óta, a szürke hamu mégis újra és újra a levegőbe került, hogy a házak tetején rakódjon le, lemoshatatlanul. A kiszáradt tó felől hozta a szél, onnan, ahova a vulkán letette, hogy senki ne felejtse el azt a napot. Letette, hogy aztán időről időre a szél a levegőbe kapja, mint akkor,… Tovább 762. Nap →

A bükkös felől közelítették meg a hegyet. Ez a fafajta jóval ritkább volt arrafelé, mint a tölgy vagy az erdei fenyő. Sima kérgén elcsúszott a napfény, és a hűvös, nedves földből az ég felé törő páfrányok, mintha egy varázsvilágba repítettek volna. Nem lepődtek volna meg, ha egy hegyes fülű manó ugrik elő az egyik fa… Tovább 761. nap →

Nem tudta abbahagyni a beszélgetést, mint egy koldus, szomjazott a szavakra, kezdett kinossá válni az egész, ő azonban csak ült, a durván szőtt sárga selyemmel bevont szófán, és csak kérdezett és kérdezett. A válaszok erőlködve, lassan érkeztek, a székek kényelmetlenné váltak, a témák meg, nos a témák a szociológia olyan tartományaiba érték, ahova átlagember csak… Tovább 760. Nap →

Legalább negyven fok volt, Frednek mégis jól esett a durva, barnás színű pokróc, amit a tűzoltó a hátára terített. Látott már ilyet a híradóban, és nem értette miért csinálják ezt, de Fred jobban érezte magát tőle, szinte vidáman nézte a füstölgő roncsot. Valaki egy bögre gőzölgő teát nyomott a kezébe, ez is forró, gondolta, és… Tovább (759.) Isten megbocsát 11. rész →

Először jött a fény, aztán a füst. A vakító villanás áthatolt a szemhéján, betöltötte az agyát, és csak ürességet és ijedtséget hagyott maga után. A füstnek kénes illata volt, Fredet a borospincéjükre emlékeztette, ahol az apja hajnalig dalolt, lassú, szomorú dalokat, és amikor a bor legyőzte az emlékezetét, akkor dúdolta a szöveget, és a poharat… Tovább (756.) Isten megbocsát 10. rész →