Horák Árpád

A teniszpályáknál láttam először, a barátnője mellett, aki bár egy fejjel magasabb volt nála, mégis összeillettek. Mindkettőjüknek félhosszú, barna haja volt, és tarka szoknyában sétáltak a Balaton felé, a nádas mellett vezető ösvényen. Igazi hőség volt aznap, perzselt a nap, nem volt ami a szomjat enyhitse. Dél körül láttam meg, a csípője lágyan ringott, hívogatóan,… Tovább 720. Nap →

A meleg keze  az enyémbe simult, ahogy megfogtam, miközben a faház terasza felé siettünk, én fél lépéssel előtte jártam,  feszült voltam, és várakozással teli, ő pedig, - a legszebb lány, akit valaha láttam -, szelíden követett, és várta a következő csókot. Rám emelte meleg tekintetét, ahogy megálltunk, pont úgy, mint amikor igent válaszolt a kérdésemre,… Tovább 719. Nap →

Lámpafénynél sárgának tűnt a széle, erős tojássárgája sárgának, talán a megvilágítástól, pedig halványzöld volt, rózsaszínes beütéssel. A lámpabúra jobb időket látott, szakadt bordó bársonyból készült a múlt évszázad elején, amikor még a középosztály minőségi anyagokat akart, és nem alacsony árat. A bársony Bejrútból jött, aki értett hozzá, tudta, hogy ez garancia, a lámpa tulajdonosa viszont… Tovább 718. Nap →

A manó az ágy melletti lámpát vizsgálta, azt amelyik elefántcsontból készült, közben a hegyes füle izgatottan rángatózott, fel s alá. A nyomozó elnéző mosollyal fordult el, mert a manó hosszú, egyenes szálú haja félrecsúszott, holott mindig kínosan ügyelt rá, hogy a füle, ami nyilvánvalóvá tette a származását, észrevétlen maradjon. Az arca emberi volt, nőies, nemes… Tovább 717. Nap →