Horák Árpád

Az ágyban fekszik. Nem tudod, miért, majd felrobban a rengeteg energiától. Úgy ül, mintha ugrani készülne: minden izma tónusos. Az arcán hihetetlenül boldog mosoly. Sugározza magából: anya vagyok. A szülés fájdalma már sehol nincs. Ahogy a fiát fogja a bal kezében... Mintha mindig is ezt csinálta volna. Mélyen a szemedbe nézve fogad, ahogy az ágya… Tovább Kilencvenkettedik nap →

Az átlátszó üvegen keresztül nézed. Valójában nem is üveg. Húsz milliméter vastag plexi. Nagyon jó minőség. Semmi hiba, teljesen áttetsző, semmi opálos torzítás. Bent egy ápolónő mozog magabiztosan az ágyak között. A haja fekete, és a konty méretéből ítélve, amibe feltűzte, nagyon hosszú lehet. Meglát téged, ahogy az üvegfal másik oldalán állsz. Megáll és rád… Tovább Kilencvenegyedik nap →

Először mind a kettőt elveszed, aztán kicsit később, az egyiket visszateszed. Megszólalt a lelkiismereted. Érzed, hogy mind a kettőt vissza kellene tenned, de a játékos éned nem hagyja. Meg akarod piszkálni a dolgokat. Bele akarsz nyúlni. Nem a legjobbkor, mert amúgy is hatalmas a káosz. Ösztönös cselekvésnek sem nevezhetjük, mert rágódsz a dolgon. Sokat. Aztán… Tovább Kilencvenedik nap →

Hallod a hangod. Ma már nem először. Egy régi beszélgetés jut eszedbe. Na, azt jó lenne újra hallani. Főleg azt a részt, amikor meghökkensz azon, hogy közbevág. Közbevág, oké, semmi gond, beszélgetünk. De amit mond! Semmi köze a témához. A saját gondolatmenetét követi. Rád nem is figyel. Nem azért, mert nem érdekli, amit mondasz. Egyszerűen… Tovább Nyolcvankilencedik nap →

Még harminc fok van, amikor felkelsz a kedvenc hintaágyadból, és elindulsz, hogy a nappalin át felsétálj az emeletre. Közben hallod, hogy két szomszédos házban is zajlik az élet. Tombol a nyár. Minden nyaralóban teleház van. A fejed az ég felé forditod, és a fátyolfelhőket nézed. Ha ez így marad, akkor gond lesz az esti hullócsillagnézéssel. A… Tovább Nyolcvannyolcadik nap →