Szerző: Horák Árpád

A kert erdő felőli végében állt a fa. Egyedül, egy dombon, mert a kert ott már nem volt sik, megemelkedett, félgömb alakú lett; csak a fű maradt sötétzöld. A fa egyedül állt ott, távol a gyümölcsöstől, és bár nem volt kerítés, mégis mindenki tudta, hogy a fa után a kert véget ér. A fa után… Tovább 947. nap →

Abban az évben még a nagyapám egész napra vitt el bennünket gombászni a Balaton-felvidéki  erdőkbe, és karácsony előtt, amikor befagyott a tó Monostorapáti mellett, tíz kilométert gyalogoltunk a mínusz nyolc fokban, hogy kicsúszkáljuk magunkat ebéd előtt. A nagyi rántott húst sütött otthon meg túrós rétest, azt a konyhaasztalon nyújtotta egy fehér, erre a célra fenntartott… Tovább (945.) Kossuth 12. →

Várlak, mert jössz, hangodat hozod meg a mosolyodat, nekem. Mellettem ülsz, a hátad feszül, rám vársz, az érintésemre.  Puha a szád. Mélyen nézel a szemembe, várod a következő csókot, jöjjön már. Szeretem a bőröd,  követelőzik.  Csak reggel ébredünk, maradni akartál, maradj örökre, visszatérő kételyek nélküli világot ígérek neked.  Rebecca. Szeretem a neved. Felkelő napot hozol,… Tovább (942.) Rebecca 4 →

Mellettem állsz, szemed az égen, megfognám a tekinteted, de nem hagyod. Érezlek. A lelked tiszta, erős vagy, elég lesz a boldogsághoz, neked. Hintázol. Imádlak ilyenkor, önmagad vagy, nem hiányzik senki, várnak, ha hazamész, mindig. Így születtél.  Hosszú az ujjad, várom, hogy érints, szép mindened, szétsugárzod a szíved, én az árnyékban vagyok; oda nem látsz be.… Tovább (942.) Rebecca 3 →

Szőke, göndör a hajad, babának angyal voltál, most is az vagy, gyönyörű, ágon ülő madár dala a hangod, tested lágy, simulsz, beszélned sem kell. Néha rám nézel hosszan, kutatsz bennem, a szívem nyitva, szeretlek, csak nem mondom. Nem lehet.  Nem látok fel hozzád a mélyből, gyerekként hiszem, a rossz nem létezik, aztán mégis persze, de… Tovább (942.) Rebecca 2 →